mottó

"Két ember között a legrövidebb út egy mosoly!!!!"

2009. december 13., vasárnap

Luca napja



Ma Luca napja van

Keresztény hagyomány
Bár a tizenhármas szerencsétlen szám a keresztény hiedelemvilágban, hiszen Jézussal együtt ennyien ültek az apostolok az utolsó vacsorán, ahol Júdás elárulta őt, a fény szimbóluma elválaszthatatlan Szent Luciától, így kerülhetett ő erre a dátumra a naptárban.
Lucia Szicíliában, Szirakuza városában élt, a III-IV. században. Nemesi családból származó, előkelő lány volt, akit beteg édesanyja magával vitt Szent Ágota sírjához, hogy együtt kérjék imájukban a szent közbenjárását gyógyulása érdekében. A sírnál a lánynak megjelent a szent, hívta őt az égiek seregébe. Édesanyja meggyógyult, Lucia pedig azt kérte tőle, soha ne adják férjhez, mert ő Jézus jegyesének tekinti magát. A lányt hite miatt feljelentette elhagyott vőlegénye, és ezzel megkezdődött megpróbáltatásainak sorozata - bordélyházba akarták kényszeríteni, megszégyeníteni, olajjal és szurokkal leöntve megégetni, kiszúrni a szemét - innen az "örök világosság fényeskedjék néki" -, de semmi nem fogott a lányon. Végül elvágták a torkát, ám addig nem halt meg, míg végső imáját be nem fejezte. Így vált aztán többek közt a vakok, szemfájósok, hegyes szerszámmal dolgozók védőszentjévé.

Nincsenek megjegyzések: